Több mint száz tanuló részesült elismerésben a Somogyi ünnepi hét alkalmával

2013.10.19 13:42

„Itt mindenki tehetséges valamiben, - olyanban, ami hasznára van másoknak is. Ennek elismerése pedig pozitívan hat tanítványaink önbecsülésére, hitére, ami a siker útjára tereli őket az életben.” – mondta Csörsz Ferenc igazgató a Somogyi Rezső Általános Iskola névadóhoz kötődő ünnepi rendezvénysorozatának zárásakor.

A kéthetes projekt immár hosszú évek óta olyan sok élményt kínál tanulóinknak, amiből később is töltekezhetnek, energiát meríthetnek a hétköznapokra. Olyan pozitív visszacsatolást kapnak teljesítményükről, ami bizonyítja számukra, hogy az értelmes munkába fektetett erőfeszítés nemcsak megtérül, de nagyon nagy örömet is okoz.

Az idei évben a felső tagozaton a próza, alsó tagozaton a vers műfajában hirdettünk meg irodalmi és képzőművészeti pályázatokat, melyek a somogyis diákélettel, az iskolai élményekkel voltak kapcsolatosak. Jobbnál jobb versek, rajzok, elbeszélések születtek.

Vedres Szabolcs 4. osztályos kisdiák így ír „Kedves iskolám” c. versében a Somogyiról:
Szeretem az iskolám,
itt az élet oly vidám.
Tanáraink kedvesek,
mindig oly figyelmesek.

Bár tanulás sincs kevés,
van itt bőven nevetés.
Szünetekben lazulunk,
pihentetjük az agyunk.

A Somogyi csúcs szuper,
mindenkit kenterbe ver.
Több száz programmal teli,
mindenki úgy szereti.

Koczák Vivien 8. osztályos tanuló írja a somogyis diákéletről: „A Somi – Suli rengeteg színes programmal vár minket minden egyes tanévben. A tanári kar segítőkész és megértő. Diáktársaimmal olyanok vagyunk, mint egy nagy család. A bajban együtt sírunk, a jobb időkben együtt nevetünk. A felsősök és az alsósok jól megférnek egymás mellett. Számomra az egyik legfontosabb dolog, hogy a diákoknak van szavazati joguk és beleszólásuk a programokba és véleményüket elmondhatják a Diákparlamentben.… Nagyon örülök, hogy ilyen iskolába járhatok. és büszke vagyok arra, hogy ennek a közösségnek a tagja lehetek.”

Az évforduló alkalmával az iskola valamennyi diákja ellátogatott a temetőbe, hogy virággal rója le kegyeletét Kisvárda jeles patriótájának, az első elemi népiskola megalapítójának sírjánál. Emlékére évről évre „Somogyi Rezső élete és kora” címmel történelmi vetélkedőt rendezünk. A csapatok ez alkalommal is változatos feladatokban mérték össze tudásukat. Ötletes versek, esszék születtek a csapattagok kooperatív munkájának köszönhetően.

20131002 144650

Iskolánk fő profiljának megfelelően idegen nyelvi versenyt is meghirdetett. A küzdelem évfolyamonként angol és német nyelven zajlott, ahol mind a teszt jellegű, mind a szövegértési feladatokban magas szinten teljesítettek tanulóink.

DSCF4776DSCF4786

DSCF4789DSCF4794

Az osztályok „A szüret” témakört dolgozták fel projektmunka keretében kapcsolódva az órákon tanultakhoz, melynek során egyre mélyebb ismeretekre tettek szert. Gyűjtőmunkájuk eredményeként rendkívül kreatív, esztétikus tablók születtek, melyekből kiállítást rendeztünk az iskolában.

DSCF5114DSCF4806DSCF4809

A legnagyobb teret a sportnak, az egészséges szabadban való testmozgásnak szenteltük. A kéthetes programsorozat, névadónk tiszteletére hagyományosan Emlékfutással indult, valamennyi somogyis diák részvételével. Csörsz Ferenc, iskolánk igazgatójának kezdeményezésére már harmadik éve sakk és asztalitenisz bajnokságot is meghirdetünk nagy sikerrel. Minden évfolyamon labdarúgó bajnokságon mérték össze erejüket az osztályok csapatai. A sportversenyek sora alsó tagozaton játékos váltóversenyekkel, felső tagozaton kézilabda tornával, osztályok közötti Tűzharccal illetve Határvédővel egészült ki.

DSCF4473DSCF4567DSCF4447

DSCF4549DSCF4561DSCF4799

Iskolánk új testnevelői Terjékné Durucz Zsuzsa és Takács Enikő remek hangulatú szülő-tanár-diák sor-és váltóversenyt szerveztek, mely az idei programok közt igazi kuriózumnak számított.

DSCF4846DSCF4885DSCF4892

DSCF4898DSCF4873DSCF4817

Óriási érdeklődés kísérte idén is a szeptember 27-én megrendezett Hagyományőrző napot, melynek létrejötte évek óta Sándor Csilla Judit diákönkormányzatot segítő pedagógus kiváló szervező munkájának köszönhető. A hagyományos népi mesterségekkel, szilvalekvárfőzéssel, a népzenével, népi hangszerekkel, néptánccal, a lovas kultúrával, lovassporttal, íjászattal ismerkedhettek a gyerekek. Célunk a hagyományőrzés, a népi kultúra iránti érdeklődésük elmélyítése volt. Orosz André, Fekete Krisztián, Újhelyi István, Bertók Viktor, Gyüre Tamás, Szőke Ádám és Király Tamás közreműködése nélkül ez a rendezvény nem jöhetett volna létre. Köszönet érte! Erre a különleges napra a város óvodásai is ellátogattak hozzánk, akik vidáman kanalazták a helyben főzött ciberét, míg a bátrabbak a lovakkal vagy az íjászattal ismerkedtek. A táncházban pedig egymásra talált kicsi, nagy, gyermek és felnőtt nagyszerű közösségi élménnyel gazdagodva.

DSCF4574DSCF4602DSCF4618

DSCF4651DSCF4655DSCF4763

A Somogyi - hét értékelésére október 4-én ünnepélyes formában került sor, mely egyben megemlékezés iskolánk névadásának 18. és az első elemi népiskola megalapításának 138. évfordulójáról. Ez alkalommal végzős diákjaink igazi „somogyissá” avatták a kis elsősöket, feltűzték mellükre az iskolajelvényt. Az első osztályosok pedig ennek emlékére szalagot kötöttek az iskola zászlajára. Csörsz Ferenc igazgató értékelésében kiemelte: „A hagyományok, a múlt tisztelete, megértése segít eligazodni a jelenben, s ez egyben erősíti jövőbe vetett hitünket is. …Sokféle tekintetben gazdagodtunk mindannyian. E két tartalmas hét alatt a kiváló szervező munkának, aktív közreműködésnek gyermek, szülő, tanár egyaránt ékes bizonyítékát adta, ennek köszönhetően zárhatunk ilyen magas színvonalú rendezvényt.” A záróünnepségen számtalan díj, jutalom került átadásra, melyet örömtől csillogó szemmel vettek át a pályázók, a csapattagok, illetve az osztályok képviselői. Voltak szép számban, hiszen a széles kínálatból mindenki talált képességeinek, érdeklődésének megfelelő megmérettetési lehetőséget.
Ezután koszorúzás következett a Somogyi Rezső tiszteletére állított emlékműnél.

DSCF4988DSCF4994DSCF4975

DSCF4992DSCF5051DSCF5020

DSCF5033DSCF5081DSCF5061

 DSCF5098DSCF5088DSCF5010

Mi, pedagógusként hisszük: „Minden emberben megvan egy páratlan ajándék vagy kifejezésmód, amely legalább egy másik ember életében is pozitív  változást hoz.”- ha ezt sikerül felszínre hozni, kibontakoztatni, biztosan nem volt hiábavaló munkálkodásunk.

Gyüréné Gyarmati Viola

Köszönjük a Kedves Szülőknek, Óvónőknek, a megjelent Kedves Vendégeknek, hogy jelenlétükkel,
lelkes együttműködésükkel hozzájárultak rendezvényeink sikeréhez.

Somogyi Rezső Általános Iskola

© 2013 Minden jog fenntartva.

Készíts ingyenes honlapotWebnode